Londoni kultúra
Londoni kultúra : London legjobb éttermei és pubjai

London legjobb éttermei és pubjai


Szédítő, milyen sokféle helyen lehet Londonban enni és inni. Vannak elegáns, első osztályú vagy osztályon felüli éttermek, ahol a világ konyhaművészeteinek csúcsteljesítményeit szolgálják fel, aztán vannak a különböző népek (az indiai szubkontinenstől a Karib-tengerig) ételeit kínáló helyek, valamint az olcsó és vidám kávéházak, a barátságos sarki kocsmák, a pubok, meg a fish and chips boltok. 

Rövidítések:
AE: American Express 
DC: Dinners Cheques
MC: Master Card
V : Visa Card

192
Egy nyüzsgő, életteli borbár-étterem a Portobello Road közelében. Legalább annyira a helyi média maffia társaságának búvóhelye, mint amennyire étterem, különösen hétvégenként, amikor az ember úgy érzi, hogy egy party közepébe csöppent- persze csak abban az esetben, ha sikerül asztalt kapni. A séf igyekszik mindig egy lépéssel a divat előtt járni, és ami az előételeket illeti- ő a legjobb. Sokan ezekből rendelnek kettőt a főétel helyett. Próbálja ki a tésztákat, a zöld salátát, a halételeket (tengeri halak édesköménnyel, citrommal és rozmaringgal; tőkehal, kagyló, sáfrányos-zöldséges húsleves). Itt minden van, ami különösen hangzik. Asztalfoglalás szükséges.

Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V
Árkategória: £9 és £15 között

192 Kensington Park Rd., London W11, England
Phone: 020/7229-0482
Metró: Kensington and Notting Hill Gate

ANDREW EDMUNDS 
Azt kívánja, hogy ez a mindig teli, barátságos, lágyan megvilágított vendéglő bárcsak nagyobb volna, a székek bárcsak kényelmesebbek volnának. Az Oxford és Carnaby Street mögött eldugva, a film- és média képviselőinek kedvelt találkahelye, akik a minden nap változó menüért járnak ide ebédelni. A hely állandóan zsúfolt mindig finom ételeinek és reális árainak köszönhetően. Az előételek és főfogások ír, mediterrán és keleti ízekkel is kiegészülnek.

Elfogadott kártyák: AE, MC, V. 
Árkategória: £9 és £15 között

46 Lexington St., London W1, England
Phone: 020/7437-5708
Metró: Oxford Circus, Piccadilly Circus.

THE AVENUE
Nagy, mozgalmas és elegáns - különösen azóta, hogy extravagáns városi közönsége jóval tovább iszogathat itt, mint máshol. (hétfőtől szombatig éjjel 1-ig tart nyitva). Az ételek igazán finomak, brit-európai ízek megtoldva a szokásos mediterrán-vegetáriánus előételekkel és salátákkal. Az árak reálisak, bár nem mindig állnak arányban a tartalommal, pedig a kiszolgálás barátságos.

Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V. 
Árkategória: £16 és £22 között

7-9 St. James's St., London SW1, England
Phone: 020/7321-2111
Metró: Green Park,

THE BELVEDERE
Nem is találhatna jobb helyet egy kellemes nyári vacsorához, vagy egy napfényes villásreggelihez, mint egy asztalt az ablak mellett- vagy egyet a teraszon, ha sikerül kifognia - itt, a Holland Park szívében. Az étlapon szerepel Aberdeen Agnus féle borda, csigával és burgonyával, ami rendkívül jól illik az üvegházszerű helyiséghez.
Asztalfoglalás szükséges. Vasárnap nem szolgálnak fel vacsorát. 

Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V
Árkategória: £9 és £15 között

Holland Park off Abbotsbury Rd., London W8, England
Phone: 020/7602-1238
Metró: Holland Park, 

BILL BENTLEY'S
A csupasz falakról és a boltíves mennyezetről azonnal rá lehet jönni, hogy az étterem egykor egy borkereskedő pincéjéül szolgált. Londonban még négy hasonló éttermük van a belvárosban, mindegyik hasonlóan a régi időket idéző, klasszikus fogásokra emlékeztető halételekkel és tengeri herkenytűs tálakkal. Asztalfoglalás szükséges, zakó és nyakkendő viselete kötelező. Hétvégeken zárva, utolsó rendelés felvétele 20.30. 

Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V. 
Árkategória: £9 és £22 között

Swedeland Ct., 202 Bishopsgate, London EC2, England
Phone: 020/7283-1763
Metró: Liverpool St.

BROMPTON BAY
Ha a Brompton Crosson vásárolgat - Voyage, Josph, Divertimenti - A Brompton Bay éppen megfelel ebédelni vagy vacsorázni. Egyszerű dekorációjával és aranyfüstlemezzel díszített falaival igazán vonzó a vendégek számára. Itt nyugodt hangulatban lehet kettecskén beszélgetni. A séf, David Massey egyre kedveltebb; könnyű, a mai igényekhez igazodó főztje ideális az itt ebédelő hölgyek számára. Remek faszénen grillezett, chiliszószos tintahalat, óriás lepényhalat és ízletes jeruzsálemi articsókát készít. Igazán kellemes balzsamos nyári éjszakákon, mediterrán hangulatban ringatózva jazzt hallgatva itt üldögélni.
Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V.
Árkategória: £9 és £15 között

96 Draycott Ave., London SW3, England
Phone: 020/7225-2500
Metró: South Kensington

CACTUS BLUE
Akár vacsorára, akár egy hétvégi villásreggelire-de térj be ide. Az Amerika délnyugati részéről származó ételek divatosak, felkapottak manapság Londonban, és a Cactus Blue az egyik legújabb, hangulatos Tex-Mex étterem. Jó hangulatot és rengeteg kaktuszt talál az okkersárga színben pompázó szinteken. Az itallapon különböző tequilák, sörök és Baja borok szerepelnek, melyekkel jól le lehet öblíteni az ízletes rák finomságokat és más ínycsiklandó falatokat. 

Elfogadott kártyák: AE, MC, V
Árkategória: £9 és £15 között

86 Fulham Rd., London SW3, England
Phone: 020/7823-7858
Metró: Leicester Square

FUNG SHING 
Ez a kellemes, hűvös-zöld kínai étterem egy kis sziget a Lisle-Wardour utca forgatagában. A kiszolgálás és a környezet kellemes, az étel pedig finom. A szokásos kínai étlapot néhány különleges étellel gazdagították. Sózott-sült csirke, csonttal vagy anélkül felszolgálva egy tál ízletes zöldséges húslevessel tálalva. Foglaljon egy asztalt az elegáns fekete teremben.

Elfogadott kártyák: AE, DC, Mc, V
Árkategória: £9 és £15 között

15 Lisle St., London WC2, England
Phone: 020/7437-1539
Metró: Leicester Square

INDIA CLUB
Ez az olcsó indiai étkezde ellenszegül minden hagyománynak - de ennek ellenére 50 éve tartja magát. Régebben úgy jellemezték:"hátborzongatóan furcsa", ma már inkább úgy tartják, hogy egyéni. A Strand Continental Hotel második emeletén található. Nem szép- műanyag asztalok, a padlót linóleum borítja, a falon indiai nemesek kifakult portréi- ennek ellenére ez a hely a London University diákjainak, a BBC dolgozóinak és az indiai követség dolgozóinak kedvenc étterme. Az étlapon vegetáriánus és nem vegetáriánus ételek egyaránt szerepelnek. Legyen a hotel drinkbárjának törzsvendége (1 font), igyon sört és hozzá fogyasszon masala dosai-t- dél-indiai palacsinta hagymával és burgonyával töltve. 
Asztalfoglalás nem lehetséges. 

Hitelkártyát nem fogadnak el.
Árkategória: £9 alatti

143 Strand, London WC2, England
Phone: 020/7836-0650
Metró: Charing Cross.

JOE ALLEN
Hosszú nyitva tartás (a színészek itt sereglenek össze, miután legördülnek a függönyök) és egy - bár hangos, de ugyanakkor barátságos - téglafalú helyiség fogadja a látogatót. Több, mint két évtizede működik sikeresen a New York Joe londoni"kirendeltsége". A mókás, állandó menü segít választani: sült és töltött chilis ételek valamint a fekete bableves is szerepel az előételek között. A főételek is csalogatóak: barbecue borda fekete szemű borsóval, a Londonban csak itt kapható kukorica fánk, különleges halételek aszalt paradicsomból készült salsa szósszal. Egész évben kaphatóak tojásos ételek és óriási saláták,"jenki" édességek, például grillezett banánkenyér fagyival és forró karamell öntettel. 
Asztalfoglalás szükséges.

Elfogadott kártyák: AE, MC, V. 
Árkategória: £9 és £15 között

13 Exeter St., London WC2, England
Phone: 020/7836-0651
Metró: Convent Garden.

JULIE'S 
Ez az 1960-as éveket idéző étterem két részből áll: az emeleten borbár, az alsó szinten étterem van, mindkettő viktoriánus egyházi bútorokkal berendezve. Jean Shrimpton és Terence stamp, Bryan Ferry és Jerry Hall, még Sean Connery és Michael Caine is járt ide a régi időkben; mára inkább gyermekeiket látni erre. Az étel egészséges, hagyományosan angol. (lazac, laposhal, sült fácán gesztenyés töltelékkel és berkenye szósszal) A hagyományos vasárnapi ebédek nagyon népszerűek, és nyáron a kertben is lehet étkezni. Szombatonként nem szolgálnak fel ebédet.

Elfogadott kártyák: AE, MC, V
Árkategória: £9 és £15 között

137 Portland Rd., London W11, England
Phone: 020/7727-7985
Metró: Holland Park

L'ODÉON
Egy repülőtársaság korábbi irodájában foglal helyet a hatalmas Odéon étterem. Belseje hosszú, elnyújtott formáival repülőgépre emlékeztet, dacára a fátyolszerű térelválasztóknak. Az étlapon a szokásos francia ételek mellett divatos olasz fogások is helyet kaptak (grillezett halak és húsok, gombás pirítós stb.) Ebédre és este 7 előtt lehetőség van menüt rendelni, ez nagyon takarékos megoldás. A hatalmas, boltíves ablakokhoz közeli asztaloknál ülve igazán szórakoztató nézni az utca forgatagát. 

Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V
Árkategória: £9 és £22 között

65 Regent St., London W1, England
Phone: 020/7287-1400
Metró: Piccadilly Circus

LA BRASSERIE 
Épp alkalmas pont a Dél-Kensington-i múzeumlátogatásokhoz. Hosszú és rugalmas nyitvatartási idő, eredeti francia ételek. Vasárnap reggelenként jó a hangulat, amikor az egész jómódú szomszédság itt ücsörög cappuccinót szürcsölve és újságot olvasva. Csúcsidőben persze ezt nem lehet, olyankor muszáj rendelni valami ételt is. A fogások finomak, bár kissé drágák.

Elfogadott kártyák: AE, DC, MC, V. 
Árkategória: £9 és £15 között

272 Brompton Rd., London SW3, England
Phone: 020/7584-1668
Metró: South Kensington

LEMONIA
A Regent's Park mellett egy bájos utcácskában található London egyik legjobb görög étterme. Tágas, kényelmes, barátságos és mindig teltház van. A szokásos mezedes (előételek) mellett, souvlaki (kebab), stiflado (boros borjúhús) és még sok más érdekesség kapható. Néhány specialitás: tintahal, töltött zöldségek. Szombatonként nem szolgálnak fel ebédet, vasárnaponként pedig nem szolgálnak fel vacsorát. 
Asztalfoglalás szükséges. 

Elfogadott kártyák: MC, V. 
Árkategória: £9 és £15 között

89 Regent's Park Rd., London NW1, England
Phone: 020/7586-7454
Metró: Chalk Farm.

MAISON BERTAUX 
A Soho központjában két emeleten várja vendégeit ez a francia kávéház. Töltődjön fel a bevásárló körút után, egyen egy finom süteményt, vagy költsön el egy korai vacsorát. (Este 8-kor bezárnak). A sarkon lévő Valerie-vel egyébként ősi rivalizálás folyik a vendégekért.

Hitelkártyát nem fogadnak el.
Árkategória: £9 alatt

28 Greek St., London W1, England
Phone: 020/7437-6007
Metró: Leicester Sq.

MELATI
Maláj kávéház, fa asztalokkal, sokszor kígyózó sorral az ajtó előtt; épp megfelelő, ha nem akar sokat költeni és mégis borzongatóan jó ízekre vágyik. Töltött tintahal egészben, tofu omlett, hirtelen kisütött zöldségek és az elkerülhetetlen nasi goreng , (csípős, pirított rizs apró rákokkal, hagymával, fokhagymával) is szerepel az étlapon.

Elfogadott kártyák: AE, MC, V.
Árkategória: £9 alatt

21 Great Windmill St., London W1, England
Phone: 020/7437-2745
Metró: Leicester Sq.

MOMO
A MOMO az egyik legdivatosabb hely Londonban. Ha sikerül asztalt foglalnia, mindenképp menjen. Az algériai születésű Mourad Mazouz- a barátainak csak MOMO - rohammal bevette a várost a Kasbahot idéző, marokkói stílusú észak afrikai éttermével, ami egy zsákutcában van a Regent Street mögött. Élmény ide elmenni. Az ülések alacsonyak és közel vannak egymáshoz, van egy rezidens Dj és sokszor élőzene is. Az alsó szinten van a Kemia Bár (csak tagoknak) és egy marokkói teaszoba, a Mo, mely mindenki számára nyitva áll. Az étlapon szerepel kusz-kusz és a bárányból készült ételek is ajánlottak. Szerencsére már kapható az étterem CD-je, az Arabesque.

Elfogadott kártyák: AC, DC, MC, V.
Árkategória: £9 és £15 közötti

25 Heddon St., London W1, England
Phone: 020/7434-4040
Metró: Piccadilly Circus

 

 

 

 

 
Admin
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.