Bertrand Russell (Ravenscroft (Monmouthshire), Wales, 1872. május 18. – Penrhyndeudraeth. Wales, 1970. február 2.), angol matematikus, logikus, filozófus és szociológus, Kingston III. earlje, Nobel-díjas közéleti személyiség.

Élete:

Csaknem egy évszázados életútja tükrözi a kor fordulatait és eszmeáramlatait. Mondhatjuk, hogy együtt élt a XX. századdal.

Angol főnemesi család sarja volt. Nagyapja kétszer volt Anglia kormányfője, apja liberális célokért lépett fel. Szülei két éves korában diftériában meghaltak. Nagyszülei arisztokrata szokás szerint nem nyilvános iskolába járatták, hanem házitanítókkal neveltették. 11 évesen kételkedni kezdett a vallásban, neveltetésén szkeptikus és ateista gondolkodása túllépett. Eukleidész világába bátyja vezette be, matematikai érdeklődése egyre erősödött, filozófiai munkásságát is ekkori élményei határozták meg. 1890-ben a cambridge-i Trinity College hallgatója lett, ahol matematikát és filozófiát tanult. Tanára a későbbi szerzőtárs, Whitehead volt. Filozófiából szerzett diplomát 1894-ben, majd a párizsi angol nagykövetségen lett attasé, ám a diplomáciai pálya nem vonzotta.

Megnősült és amerikai feleségével az USA-ba, majd Németországba ment. Két évig nem-eukleidészi geometriát tanított Amerikában, majd Németországban közgazdaságtant hallgatott, „Tanulmány a geometria alapjairól” című műve nyomán Cambridge-ben előadó lett. Megismerkedett a marxizmussal is, hazatérése után belépett a Munkáspártba, ám már 1896-os, német szociáldemokráciáról írt könyvében bírálta a marxizmust. 1898-ban az idealizmus ellen fordult, s élete végéig empirista és pozitivista maradt.

1908-ban akadémiai tag, 1910-ben pedig cambridge-i professzor lett. Az első világháború alatt a katonai szolgálatot megtagadók mellé állt, pacifizmusa miatt 1916-ban elbocsátották állásából, 1918-ban pedig fél évre bebörtönözték, „Bevezetés a matematikai filozófiába” című művét ott írta. 1920-ban másodszor megnősült, a Szovjetunióba és Kínába utazott, Lenint is felkereste. Könyve, „A bolsevizmus elmélete és gyakorlata” bírálta a totalitarizmust és megjósolta a későbbi sztálinizmus sok vonását. A bolsevik rendszerrel szembeni kritikussága mellett baloldali vonzódását azonban megőrizte.

1910 és 1913 között Whiteheaddel megírták monumentális művüket, A matematika alapjai-t. Ebben megkísérelték az egész matematika felépítését a logikai alapelvekre helyezni.

A két világháború között sokat utazott és dolgozott. 1927-ben kísérleti iskolát alapított Petersfieldnél, ezt később elvált felesége vezette. Pacifistaként támogatta az 1938-as müncheni döntést, a háború kitörése után Hitler legyőzését mindennél fontosabbnak tartotta. 1936-ban harmadszor is házasságot kötött. 1938–39-ben az Egyesült Államokban tanított, professzori kinevezését a bíróság azzal törölte, hogy szexuális szabadosságot hirdet. Ezután a Barnes-alapítványnál tanított 1943-ig, majd újra Cambridge-ben lett tanár.

Az 1945-ben megjelent könyve, A „nyugati filozófia története” és fellépései a BBC műsoraiban igen népszerűvé tették, ismertségét csak fokozta 1949-ben kapott Érdemrendje és 1950-es irodalmi Nobel-díja. Ekkor fordult érdeklődése a nemzetközi politika felé. Bekapcsolódott a békemozgalomba. 1952-ben negyedszer is megnősült. Elítélte az 1954-es Bikini-szigeteki hidrogénbomba-robbantást, Albert Einsteinnel és más Nobel-díjasokkal közzétett nyilatkozata a Kelet és Nyugat tudósait közös tanácskozásra hívta. Ebből lett a Pugwash-mozgalom, melynek elnökévé 1957-ben megválasztották. 1958-ban állt az atomleszerelést követelők élére, 1960-ban létrehozta a Százak bizottságát, polgári engedetlenségre buzdított, majd 1961-ben 89 évesen tömeges ülősztrájkot szervezett az atomleszerelésért. Ezért két havi börtönre ítélték, de betegsége miatt csak hét napot ült le. Utolsó éveiben az Egyesült Államok vietnami háborús politikáját bírálta, Jean Paul Sartre-ral és másokkal összehívta a Háborús Bűnök Nemzetközi Bíróságát a vietnami atrocitások ügyében. A hatvanas évek végén adta ki három kötetben nagysikerű önéletrajzát.

Filozófiája:

Több mint 40 könyvet és számtalan cikket írt. Témakörük a matematikától és fizikától, a filozófián és logikán keresztül az etikáig, a szociológiáig, a történelemig, a teológiáig és a politológiáig terjed.

Az ismeretelméletben fő célja volt, hogy megállapítsa: miről, mekkora biztonsággal mondhatjuk, hogy tudjuk. A tudásba vetett korlátlan hit mérséklését, a kifejezés egyszerűsítését „A jelenés és az igazság vizsgálata” (1940), s „Az emberi tudás területe és határai” (1948) című műveiben kísérelte meg. Második célját, a matematika visszavezetését logikai alapelvekre, a két tan összekötését A matematika alapjai című 1903-as könyve dolgozta fel.

Russell fedezte fel a halmazelmélet egyik ellentmondását, (Russell-paradoxon) és kiküszöbölésére több változatban is kidolgozott egy ún. típuselméletet, amelyek a Principia Mathematica különböző kiadásaiban eltérően szerepelnek. Végül a típuselméletnek sikerült egy tartható változatát kidolgozni, amely azonban a matematikusok többsége szerint nem volt elég könnyen kezelhető, és túl szigorú is volt. A problémára e helyett tehát a Zermelo-Fraenkel féle halmazelméletet fogadtják el. A Principia ennek ellenére egy olyan programot valósított meg, amelynek sok elgondolása a mai matematikatanításban még mindig szerepel.

A harmadik fő cél a nyelv elemeire, egyszerű kijelentésekre bontása, amit „A tudat elemzése” (1921) és „Az anyag elemzése” (1927) című munkáiban végzett el. Az előbbi az anyagot és az elmét azonos elemekből épült különböző rendszerekként mutatja be.

Analitikus filozófiája a 20. század egészében érvényesült, atomizmusára tanítványa, Ludwig Wittgenstein munkássága is visszahatott. Russell a 20-as években fizikai, erkölcsi és nevelési témákról írt népszerűsítő munkákat. Szellemes művei erkölcsi, politikai, eszmei radikalizmusát s baloldaliságát tükrözik.

Magyarul megjelent művei: