Híres emberek
Híres emberek : David Livingston

David Livingston


Livingstone és Stanley,
A misszionárius és az újságíró

Mikor kezdődött el Afrika felfedezése?

Afrika belseje hosszú időn keresztül ismeretlen volt az európaiak számára; ennek a területnek a rendszeres felfedezése David Livingstonnal, egy skót misszionáriussal kezdődött, aki 1813-ban született és felfedezővé vált, miközben Afrika népeit igyekezett segíteni és tanítani. Fiatal korában munkás volt, aztán teológiát és orvostudományt tanult. Személyiségének e kettőssége miatt szerették és tisztelték azok a népek, amelyeket utazásai során fedezett fel.

Mely területeket fedezte fel Livingstone?

1849-ben Livingstone egy dél-afrikai misszióra indult: először felfedezte a Ngami-tavat, majd 1853-ban végigment a Zambézi folyón, aztán fáradságos gyaloglások után óriási vízeséseknél találta magát, amelyeket a királynő iránti tiszteletből Viktóriának nevezett el. 1860-ban végighajózott a Zambézi folyón egészen addig a részig, ahol az már nem volt hajózható: ekkor észak felé fordult, és elérkezett a nagy Nasszer-tóig.

Miért határozott úgy, hogy egyedül utazik?

Expedíciói alatt a felesége egy afrikai lázbetegségben halt meg; ezenkívül vitáik miatt teljesen szembekerült az őt kisérő két tudóssal, és ezért úgy határozott, hogy egyedül folytatja az útját. 1866-ban kötött ki Zanzibárban, ahonnan a Tanganyika-tóig ment, majd innen a nyugati partok felfedezésére indult.

Mit akart megmutatni?

Célja az volt, hogy bebizonyítsa. a Tanganyika-tó találkozik a Nílussal és a Kongóval, és ezek a folyók táplálják. Átszelte a tavat, és megérkezett egy másik nagy vízfolyáshoz, a Lualabához, de nem tudta bebizonyítani, hogy ez a Nílus lenne.

Hogyan csatlakozott hozzá Henry Stanley?

Az egész világ figyelemmel kísérte a misszionárius felfedező kalandjait, de már három éve nem kaptak róla semmi hírt. 1870-ben Henry Stanley, egy amerikai újságíró a New York Herald Tribune megbízásából Afrikába hajózott, hogy megkeresse. 1871 tavaszán indult el Livingstone keresésére Bagamoyóból, és november elején talált rá Ujijinél. Ezután együtt fedezték fel a Tanganyika-tó keleti partjait, és kénytelenek voltak belátni, hogy a Nílus-folyó nem táplálja a tavat. Stanley elindult haza, míg Livingstone folytatta az útját a Bangweolotóig, ahol 1873. május 1-jén meghalt.

Mit tett Stanley Livingstone halála után?

Úgy döntött, hogy otthagyja az újságírást: Livingstone művének befejezését tűzte ki célul. Első expedícióját egy amerikai és egy angol újság finanszírozta: 1874-ben indult el 356 emberrel, 8 tonna felszereléssel és egy hajóval; megkerülte a Viktória-tavat, felfedezte a Kongó torkolatát és 1877-ben elérte az atlanti partokat. Ezután a "Nemzetközi Kongó Társaság" igazgatója lett, és expedíciókat szervezett a még ismeretlen, felfedezendő területekre: felfedezte a Leopold-tavat és a Stanley-zuhatagot... Ezóta Afrikát már nem övezi tovább titokzatosság.

(könyvtári kutatómunkánk)

 

 

 

 

 
Admin
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.